Hogyan legyünk 3x hatékonyabbak egy nap alatt egyetlen trükkel? ⏰

Szeretnél végre a munkádra koncentrálni? Jobb lenni? Egyszer csak megtalálni a megoldást a figyelem elvesztésére? A válasz az időmenedzsment. Legyél jobb, legyél hatékonyabb, legyél kiváló!

A cikk megjelenését a HVG Kiadó Zrt. támogatta.

„Azok vagyunk, amit ismételten teszünk.

A kiválóság ennélfogva nem tett, hanem szokás.”

Jártál már úgy, hogy végig gázolt rajtad egy nap? Amikor azt hitted te irányítasz, de aztán valahogy mégsem úgy sikerült a hét? Én ismerem ezt az érzést.

Szinte már mániám a precízség, a tökéletes rendszer létrehozásának tudata. Odatenni magunkat, eredményeket felmutatni, angol kifejezéssel élve: “HUSTLE!”

De egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtem kiégni. Fáradtabban kelek, és nyugtalanabbul alszom. Összecsúsznak a megbeszéléseim, túlterhelődök, reggel már az irodában vagyok, és este 22 óra 32 perckor még pirosan világítanak az el nem végzett aznapra tűzött feladataim.

Az első és legfontosabb: elfogadni, ez nem mehet így tovább!

Azt tudtam, hogy nem velem van a baj, és csak egy újabb mérföldkőhöz értem az életemben. Ha teli a naptáram, jó amit csinálok, mert szükségük van rám másoknak. A hiba tehát nálam van, de nem bennem. Ilyenkor meg kell állni, és picit kilépni a szerepből.

Ahhoz, hogy tudjam, hogyan fejlődhetnék, mérnem kell, minek következtében tartok ott, ahol. Elkezdtem mérni a napjaimat, és őrült dolgok jöttek ki!

0 alkalom
Ennyiszer zökkentettek ki emberek / nap
0 alkalom
Ennyiszer zökkentettek ki értesítések / nap

Ez pedig nem más, mint a fókuszvesztés.

Egy aprócska kis semmiség, ami alapvetően teszi tönkre az egész napodat, ha nem figyelsz. Egy jelentéktelennek tűnő vírus, amit szétterjed a napodon anélkül, hogy bármit tehetnél, ha nem vagy elég tudatos.

  • Némítsuk le a telefont, vegyük le a rezgést is!

  • Vigyük ki a szobából!

  • Üljünk neki a fontos feladatoknak!

  • Iktassunk be olyan napszakaszokat, amikor mindenkit visszahívunk, illetve válaszolunk az üzenetekre!

Flow-élmény

Az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik.

Miért veszélyes a fókuszvesztés?

Microsoft kutatás

  • Újra vissza kell térnünk a „flow” állapotba
  • Az üzenetmegválaszolás után +10 perc mire visszatérünk
  • Az üzenetmegválaszolás után +85% esély más alkalmazás ellenőrzésére +15-60 perc
  • 1 db kizökkentés átlagosan 10-35 perc veszteség a napból / dolgozó

A Microsoft szerint az ellenkezőjét állítani önámítás.

Több esetben mértek több órás kilengéseket 1 nap alatt / dolgozó.

Koppenhágai Egyetem kutatás

  • Az esélyét is el kell venni, hogy elcsábuljunk
  • Két csoportot teszteltek
    • Az egyiknek munkafolyamat közben megengedték, hogy megnézzen egy vicces videót.
    • A másik csak a lejátszó gombot láthatta, de nem indíthatta el.
    • Az a csapat, aki nem nézhette meg a videót, rosszabbul teljesített a kielégületlenség miatt.
  • Konklúzió: ha teret engedünk a csábításnak, nem tudjuk nem észrevenni a „fókuszvesztő horgonyokat”, ami ugyanolyan fókuszvesztéshez vezet.
Napi Átlagos Kizökkentések Száma Napi időveszteség
55 9,1 óra

Átlagosan 12 órát dolgoztam egy nap, ebből 9,1 órát kizökkentve töltöttem, és meg voltam lepődve, hogy nem vagyok produktív!

Alkotás = Ellenállni a zavaró tényezőknek

Most állj meg egy picit!

Most már tudod miért, már csak azt kell tudnod hogyan! Iratkozz fel hírlevelünkre és elküldjük a tökéletes munkanapunkat, aminek segítségével megsokszoroztuk a produktivitásunkat!

Az új módszer

A cél az lenne, hogy elérjük, és minél tovább fenntartsuk a flow-élményt, ekkor vagyunk a leghatékonyabbak. Ezt csak úgy lehet, ha nem adjuk meg a lehetőségét sem, hogy kizökkenjünk! Tehát nem tűnünk el, nem szublimálódunk a világból, de nem hagyjuk, hogy mások Marionett-bábuként rángassanak!

Nemet kell mondanod a külvilág zajos programjaira és megfelelési kényszereire.

  • VÁRHATNAK az e-mailek,
  • VÁRHATNAK az értesítések,
  • VÁRHATNAK a beérkező telefonhívások!

Ez számomra elképzelhetetlennek tűnt, de mikor meghaladsz egy szintet, nálad is jelentkezni fog.

2018-03-27T09:02:41+00:00 2018. február 26|Vállalkozás|

About the Author: